Tájékoztatás elektronikus ügyintézésről
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (továbbiakban: E-ügyintézési tv.) értelmében 2018. január 1-től valamennyi közigazgatási hatósági jogkörrel rendelkező szerv – így a helyi önkormányzat és az önkormányzati hivatal is – a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek vonatkozásában köteles biztosítani az elektronikus ügyintézés lehetőségét. Az elektronikus ügyintézés helyszíne, az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP), amelyet az elektronikus ügyintézésre kötelezett szervek (gazdálkodó szervezetek valamint az ügyfél jogi képviselője), továbbá az ezen lehetőséggel élni kívánó természetes személyek (magánszemélyek) érhetnek el.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://ohp.asp.lgov.hu URL-en érhető el.
A Kistokaji Önkormányzat az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.) alapján természetes és jogi személy ügyfelei számára az Önkormányzati Hivatali Portálon vagy az elektronikus űrlappal nem támogatottak ügyek esetén az e-Papír szolgáltatás segítségével lehetőséget biztosít az elektronikus ügyintézésre.
Az E-ügyintézési tv. 9. § (1) alapján a gazdálkodó szervezetek számára 2018.01.01-től kötelező az elektronikus ügyintézés, elektronikus ügyintézésre kötelezettektől papír alapon nem áll módunkban ügyinditó dokumentumot befogadni.
Amennyiben az elektronikus ügyintézésre kötelezett gazdálkodó szervezet ügyfél nem elektronikus úton nyújtja be kérelmét, akkor az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 46. § (1) a) pontja értelmében a kérelem visszautasításának van helye.
Az OHP bárki számára elérhető, egyes funkciók szabadon használhatók, más funkciók azonban bejelentkezéshez kötöttek.
Bejelentkezés nélkül igénybe vehető funkciók:
Bejelentkezéshez kötött (online) funkciók:
Adóegyenleg lekérdezés: Azonosítás után a felhasználó lekérdezheti az adott településen belül saját adóegyenlegét, vagy az általa képviselt természetes vagy jogi személy adózók egyenlegét.
Ügykövetés: A bejelentkezett felhasználók lekérdezhetik az általuk az ASP Önkormányzati Hivatali Portálon indított helyi önkormányzati ügyek státuszát.
Ügyindítás: (adóbevallás, adatbejelentés, kérelem benyújtás stb) Elektronikus űrlap kitöltésével és beküldésével ügyet indíthat a kiválasztott település önkormányzatánál. Az ügyindítás bejelentkezéshez kötött szolgáltatás. Az űrlap elektronikus beküldése elektronikus azonosítást követően lehetséges!
Azon ügyekben, amelyekre az OHP nem rendszeresített űrlapot, az e-Papír szolgáltatás segítségével indítható elektronikusan ügyintézés, tehát amennyiben az Ön által intézendő ügyben nem talál formanyomtatványt, akkor beadványát az e-Papír szolgáltatáson keresztül terjesztheti be (https://epapir.gov.hu).
Felhívjuk figyelmüket, hogy gazdálkodó szervezet ügyfél az E-ügyintézési tv. 14.§ (1) bekezdése alapján köteles bejelenteni az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (a továbbiakban: rendelkezési nyilvántartás) az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló elérhetőségét. Ennek feltétele a –2018. január 1-től kötelező – cégkapu regisztráció (https://cegkapu.gov.hu )
Természetes személy ügyfél esetében – amennyiben ügyeit elektronikusan kívánja intézni – az ügyintézési rendelkezésének nyilvántartásába (rendelkezési nyilvántartás) szíveskedjen alaprendelkezést tenni az elektronikus ügyintézés engedélyezése céljából.(A rendelkezési nyilvántartás szolgál az ügyfelek ügyintézési rendelkezéseinek, illetve meghatalmazásainak rögzítésére. A rendelkezési nyilvántartás jelenleg a https://rendelkezes.kekkh.gov.hu/rny-public/címen érhető el, azonosítást követően)
Az Önkormányzati Hivatali Portálon településünk nevének kiválasztása után az elkövetkezendő hetekben megtalálhatják az ügyek elektronikus intézését biztosító nyomtatványokat (űrlapokat).Amennyiben az intézni kívánt ügyhöz nyomtatványt nem találnak, használják az oldalról szintén elérhető ePapir szolgáltatást. (https://epapir.gov.hu)
2018. évben – a maradéktalan elektronikus kommunikáció megvalósítása és a Cégkapu használatra való megfelelő időtávú felkészülés érdekében – továbbra is a korábban már megszokott módon kommunikálhatnak elektronikus úton a NAV-val. Az Általános Nyomtatványkitöltő program (ÁNYK) segítségével az elektronikus tárhelyen keresztül lehetséges az egyes NAV által rendszeresített űrlapok benyújtása.
Ügyintézés menete:
1. Ügyfélkapu azonosítás:
Az Ügyfélkapu olyan azonosítási szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználó biztonságosan léphessen kapcsolatba az elektronikus közigazgatási ügyintézést nyújtó szervezetekkel. Ügyfélkapu regisztráció, további információ: https://ugyfelkapu.gov.hu/
2. Részleges Kódú Telefonos Azonosítás:
A telefonos azonosító és a hozzá tartozó jelszó birtokában van lehetőség a webes felületen bejelentkezésre és a telefonhíváson keresztül történő azonosításra. Igényelhető az okmányirodákban és kormányablakokban. Kormányzati Ügyfélvonal: 1818
3. Elektronikus személyazonosító igazolvány, eSzemélyi:
Az új, 2016. január 1-jét követően kiadott elektronikus személyazonosító igazolvánnyal (eSzemélyi) a számítógépéhez csatlakoztatott kártyaolvasó eszköz, a telepített eSzemélyi Kliens kártyaolvasó alkalmazás és az állandó személyazonosító igazolványhoz tartozó PIN-kód segítségével tudja azonosítani magát. További információ: https://eszemelyi.hu/
Az Önkormányzati Hivatali Portálon történő ügyintézéshez linkről indítva: https://ohp-20.asp.lgov.hu/nyitolap)
Sikeres feladást követően: A sikeres feladásról Feladási igazolást kap személyes Ügyfélkapujának Értesítési tárhelyére. A feladást követően figyelje tárhelyét, mert az önkormányzat válaszát oda fogja elküldeni.
A tárhely a beérkező dokumentumokat, igazolásokat, nyugtákat 30 napig tárolja. Azokat a dokumentumokat, amelyeket hosszabb ideig szeretne megőrizni, átmozgathatja a Tartóstárba.
Az állampolgárok az Ügyfélkapuval történő azonosítást követően állíthatják össze küldeményüket, szabad szöveges mezőben megírhatják, hogy milyen okból fordulnak az önkormányzathoz.
Bejelentkezés után a megjelenő űrlapon adja meg/lenyíló menüből válassza ki a témacsoportot, ügytípust, címzettet (az önkormányzatot), levél tárgyát, a levél szövegét. A kérelemhez mellékleteket csatolhatnak. Az e-Papír szolgáltatás elérhetősége: https://epapir.gov.hu
Az E-ügyintézési törvény alapján a gazdálkodó szervezet ügyfél köteles, a természetes személy ügyfél jogosult az ügye során az ügyintézésért fizetendő közterheket, adminisztratív díjakat, valamint a szolgáltatások ellenértékét elektronikus úton megfizetni.
Az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdése alapján a pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó a fizetési kötelezettségét belföldi pénzforgalmi számlájáról történő átutalással köteles teljesíteni.
Kérjük, befizetéskor az átutalás közlemény rovatában – amennyiben ismert – az érkeztető azonosító vagy az iktatószámát, ennek hiányában az ügyfél nevét és az ügy típusát feltüntetni.
Az E-ügyintézési tv. 2018. január 1-től kötelezővé teszi a gazdálkodó szervezetek számára az állammal való elektronikus kapcsolattartást és az ehhez szükséges hivatalos elérhetőségről történő dokumentumküldést és az azon történő fogadást, melynek teljesítéséhez az állam a gazdálkodó szervezetek számára Cégkapu szolgáltatást biztosít. Az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, Cégkapu regisztrációs kötelezettség ezt a kört nem érinti. A cégkapu regisztráció elvégezhető: https://cegkapu.gov.hu
A központi szolgáltatások üzemeltetője a NISZ Zrt. az állampolgárok és gazdasági társaságok számára a felhasználói bejelentések, panaszok, műszaki támogatás kérése céljából az állampolgárok és gazdasági társaságok számára az alábbi elérhetőségeken, és módon nyújt támogatást:Kormányzati Ügyfélvonal (1818)
Telefonos és elektronikus ügyfélszolgálat
Telefon: 1818
Külföldről: +36 (1) 550-1858
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kistokaj Község Önkormányzata - Hivatali kapu elérhetősége:
hivatal rövid neve: KTOKAJONK
KRID azonosító: 346904756
Kistokaji Közös Önkormányzati Hivatal - Hivatali kapu elérhetősége:
hivatal rövid neve: PHKISTOKAJ
KRID azonosító: 500087198
Intézze önkormányzati ügyeit elektronikusan!
Kényelmes és gyors megoldás nyújt a bárhonnan elérhető Önkormányzati Hivatali Portál
Házasságkötés, gyermekszületés, építkezés, autóvásárlás, vállalkozásindítás, mind-mind fontos és örömteli, ugyanakkor kétségtelenül hivatalos ügyintézéssel is járó események. Januártól már minden magyarországi településen, így nálunk is elérhető az Önkormányzati Hivatali Portál szolgáltatás, amelyen keresztül online, akár a saját nappalinkból is kényelmesen és gyorsan intézhetők az önkormányzati hivatali ügyek a hét minden napján. Így életünk kisebb-nagyobb eseményei és azok adminisztrációs feladatai is sokkal könnyebbé válnak.
Évente számos hivatalos ügyben keressük fel a helyi önkormányzatot, a hivatali látogatások száma pedig tovább nő életünk nagy pillanatainál. Anyakönyvi kivonat kiállítása, gépjármű- és építményadó bejelentés, szociális támogatási kérelem benyújtása, szálláshely nyilvántartásba vétel, iparűzési adó bevallás és még sorolhatnánk azon tevékenységeket, melyek általánosan a személyes ügyintézések közé tartoznak és automatikusan a hosszú sorban állás jut róla eszünkbe. Ez a kép azonban 2019-től teljesen megváltozik, mert az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül már egyre több ügyet elektronikusan is intézhetünk, amikor időnk engedi, akár a vasárnapi ebéd után is.
Az e-ügyintézés országosan egységes ügymenetet biztosít és ahogy a személyes ügyfélfogadásnál megszokhattuk, úgy a digitális térben is végig vezet minket a jól ismert folyamatokon. Első lépésben saját magunk beazonosítása történik, majd a lakossági és vállalkozási ügyintézés kiválasztása, ezt követően pedig a szükséges adatok megadása. Mindezt a legnagyobb biztonság mellett, gyorsabban, átláthatóbban és papírmentesen, vagyis környezetkímélőbb módon tehetjük, mint korábban.
Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül bejelentkezett felhasználók számos helyi lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális vagy adóügyet indíthatnak, az online űrlappal nem rendelkező ügyek esetén pedig az e-Papír szolgáltatást lehet igénybe venni.
Az e-ügyintézést választókat a belépést követően azonosítja a rendszer és az űrlapok általános adatai automatikusan kitöltésre kerülnek, rövidítve így a ráfordított időt. A felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk elektronikusan indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megismerhetik a folyamatok aktuális állapotát és megnyithatják a lementett űrlapokat.
A gyorsabb ügyintézést támogatja, hogy a lakosság mellett a vállalkozások is kényelmesen
teljesíthetik adóbevallással kapcsolatos ügyeiket és távolról is lekérhetik helyi adóegyenlegüket és aktuális folyamataik státuszát.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon érhető el, melyet településünk weboldalán is megtalálnak.
Önkormányzati ügyek. Mindenkinek. Bárhonnan.
A sorban állás a múlté, intézze ügyeit mostantól online!
Az online elérhető Önkormányzati Hivatali Portál nemcsak magánszemélyeknek, hanem a vállalkozásoknak is megkönnyíti a mindennapjait. Az e-ügyintézési felületen keresztül az ország bármelyik pontjáról, gyorsan és kényelmesen intézhetők az önkormányzati ügyek. Az elektronikus ügyintézést választók így nemcsak a sorban állás miatti bosszankodástól kímélik meg magukat, hanem támogatják a papírmentes és környezetkímélő ügyintézést is.
Egy új vállalkozás elindítása, vagy egy meglévő adminisztrációs feladatainak teljesítése mellett nehéz a rohanó hétköznapok során még az önkormányzati hivatalt is útba ejteni. Szerencsére manapság erre már nincs feltétlenül szükség, hiszen van olyan digitális tér, amelyre belépve egyre több helyi hivatali ügy elintézhető. Az Önkormányzati Hivatali Portálon keresztül lakossági, ipari, kereskedelmi, szociális ügyek sora indítható és egyszerűen nyomon követhető.
A portál segítségével a papír alapú, személyes megjelenést igénylő ügyintézés helyett az ország bármely pontjáról, bármikor, kényelmesen, online is intézhetők akár a magán és vállalkozói helyi adóügyek is. Adóigazolás kérhető, túlfizetés esetén átvezetés és visszatérítés kezdeményezhető, gépjármű-, illetve termőföld adó jelenthető be, valamint helyi/önkormányzati adó- és értékbizonyítvány igénylésre is van mód. A helyi iparűzési adó bevallása a portál segítségével szintén könnyűszerrel megoldható, függetlenül attól, hogy általános vagy ideiglenes tevékenységről van szó.
Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően jelentősen megrövidül a helyi adóbevallásra fordított idő. A lakosság mellett a gazdálkodó szervezetek is kényelmesen teljesíthetik helyi adóbevallással kapcsolatos kötelezettségüket, és lekérhetik helyi adóegyenlegüket. Az online rendszerbe való belépést és személyes azonosítást követően ismét időt takarít meg a rendszer a felhasználónak, ugyanis közhiteles nyilvántartásokban meglévő személyes adatok már automatikusan kitöltve jelennek meg az űrlapokon.
Az online ügyintézési felületen közel félszáz különféle ügy indítható, többek között ipari és kereskedelmi, hagyatéki, birtokvédelmi, valamint szociális, sőt az Önkormányzati Hivatali Portálról is közvetlen linken elérhető, az úgynevezett e-Papír szolgáltatás (epapir.gov.hu) segítségével szinte bármilyen egyéb ügy is benyújtható elektronikus úton. A bejelentkezett felhasználók bármikor nyomon követhetik az általuk indított helyi önkormányzati ügyeket, így pár kattintás után megtekinthetik, hol tart az adott ügy, illetve az előzetesen már kitöltött űrlapjaikat is könnyedén elérhetik.
Az Önkormányzati Hivatali Portál a https://e-onkormanyzat.gov.hu weboldalon és településünk weboldalán is elérhető.
ELÜGY - Elektronikus ügyintézés az önkormányzati hivatali portálon 2019.10.26
ELÜGY - Elektronikus űrlap kitöltésével kezdeményezhető eljárások 2019.09.16
TOP-3.2.1-15-BO1-2016-00089
ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE KISGYŐR, KISTOKAJ,
BÜKKARANYOS, TISZADOROGMA TELEPÜLÉSEKEN